Bár a szőlő szívós növény, a tartós hőkupolák és az extrém nyári aszályok komoly kihívás elé állítják a borászokat. A klímaváltozás ma már nem a jövő problémája. A szüret hetekkel korábbra tolódik, maga a tőke, valamint a borok gerincét és frissességét adó értékes savak pedig veszélybe kerülnek. Az új helyzethez nemcsak az ültetvényeknek, de nekünk is adaptálódnunk kell – sokszor nem a modern megoldásokból, hanem éppen a múlt bölcsességéből merítve.
Fenntartható megoldások a szőlőben
Amíg az ültetvény megújítása korábban új tőkék telepítését jelentette, napjainkban ez hatalmas kockázattal jár. A fiatal szőlő sekély gyökérzete ugyanis nem éri el a talajvízszintet, kinevelése szinte esélytelen. Ezért ismét az idős növényeken a világ szeme. A drasztikus visszavágással egy már meglévő, hatalmas és mélyre nyúló gyökérrendszert használunk ki, amely szárazság idején is képes felszívni a nedvességet a homoktalaj alsóbb rétegeiből, a csapadékhiányos évjáratban is kifejezetten koncentrált, komplex alapanyagot érlelve. Idén több hektárt ifjítottunk meg, a hajtásokat pedig szándékosan hagyjuk szabadon burjánzani, hogy a dús lomb takarásával és önárnyékolásával védjük a talajt és csökkentsük a felesleges párologtatást.

Stílusváltás a pincében
A globális felmelegedés a borkészítésben is új szemléletmódot követel meg. A kánikula kedvez a bogyók cukortartalmának, de nem tesz jót az aromáknak, vagyis a betakarítás időpontjának kiválasztása még fontosabbá válik a megfelelő egyensúly megteremtésében. Ugyanakkor a forró, aszályos őszi hetek elősegítik a természetes töppedést, amely lehetővé teszi az izgalmas kései szüretelésű tételek megszületését. Tökéletes példa erre a rajnai rizlingünk, amely éppen a hőség okozta koncentrációból kovácsol előnyt, mély, aszús aromákat zárva palackba. A felmelegedés kifejezetten kedvez a kékfrankosnak is. Míg a korábbi, hűvösebb évtizedekben jellemzően későn ért be, olykor nyers, túlzottan savhangsúlyos borokat eredményezve, a hosszabb, melegebb szezon kerekebb tanninokkal és komplexebb ízvilággal ajándékozza meg.
Kalandozások délen
A forróság elleni védekezés nem újdonság – csak egy kicsit délebbre kell utazni érte. A világ számos táján már évezredek óta alkalmaznak olyan eljárásokat, amelyek megvédik a növényt és a termést a kánikulától. A Kanári-szigeteken krátereket ásnak a talajba, melyek falai óvják a szőlőt a szárító szelektől, míg a tölcsér a gyökérhez vezeti az éjszakai pára nedvességét. Máshol a drótnélküli, kupolaszerű lombot nevelő kehely- vagy bakművelést (gobelet) részesítik előnyben. Ez az alacsony tőkeforma egyébként sokban hasonlít az Imrehegyen hagyományos fejművelésre. Amellett, hogy mindkét módszer maximálisan hasznosítja a talaj által visszavert hőt, a kisebb lombfelület kevesebb vizet párologtat és megmenti a fürtöket a napégéstől. A magas művelési formák, mint a pergola (lugas) rendszer, vagy a nálunk is megtalálható egyes függöny művelésmód, pedig a talajmenti fagyokkal veszik fel a küzdelmet, miközben önárnyékolással biztosít hűvösebb közeget a legmelegebb napokon.
Vissza a gyökerekhez!
A múlt elfeledett kincsei nemcsak a művelési módok tekintetében válhatnak hasznunkra. A jövő fajtáinak kiválasztásakor ugyanis jól jöhet egy kis visszatekintés. Amellett, hogy a klímaváltozás átrajzolja a fajtatérképet, érdemes odafigyelni a Kárpát-medence elfeledett, őshonos szőlőire is, amelyek genetikailag alkalmazkodóképesebbek, mint társaik. Jó példa erre a nálunk fejművelésben nevelkedő kövidinka, már csak azért is, mert évszázadok alatt hozzászokott az Alföld szélsőségeihez. Említhetnénk a magyar nemesítésű generosát is, amely nálunk is megtalálható. Ez a kimagasló szárazság- és fagytűréséről híres fajta a legnagyobb aszályban is képes megőrizni vibráló savait és egyedi karakterét.
